Háziasszonyként a legnagyobb rémálmom mindig a vízkő eltávolítása. A vízkőnek ugyanis két nagyon rossz tulajdonsága van: legtöbbször a leglehetetlenebb és leghozzáférhetetlenebb helyeken rakódik le (nehogy rendesen hozzá tudj férni), ráadásul nagyon nehezen jön le. Ha varázsolni tudnék, egy varázspálca ütéssel megoldanám a vízkő eltávolítást, de mivel nem születtem varázslónak, ezért kénytelen vagyok vízkőoldót segítségül hívni.
Szerencsére a vízkőoldók folyékony állagúak, így a nehezen hozzáférhető helyekre is be tudod spriccelni. Viszont maró hatásúak, nem kímélik sem a kezeidet, sem a szemeidet, sem a légzőrendszeredet. Emellett veszélyesek a környezetre is. Ráadásul legalább fél óra hatásidőt kell hagyni nekik, hogy rendesen feloldják a vízkövet, de még így is dörzsölnöd kell, hogy teljesen eltávolítsd. Ahol nem férsz hozzá kézzel, ott jöhet a trükközés: fogkefe, fültisztító pálcika…stb. Ráadásul a krómozott felületeke a legtöbb vízkőoldó megmarja, ezért körültekintően kell használni őket.
A környezetkímélés égisze alatt én eddig a jól bevált ecetet vetettem be a vízkőoldáshoz. Ezt nagyon szeretem, mert tényleg jól dolgozik, és akár edényeket, a kávéfőzőt vagy a konyhai eszközöket is biztonságosan, méreganyag nélkül lehet vele vízkőteleníteni. Hátránya, hogy nagyon hosszú a hatóideje. Néha szükséges akár fél napi ecetes áztatás is, hogy a vízkő feloldódjon. Emellett rendkívül erős szaga van. Gondold el, hogy a fél napi áztatás eredményeként, az egész lakás ecetszagban úszik. Hát, nem túl kellemes… J
A Bio Cleaner Kft. jóvoltából most alkalmam nyílt tesztelni az Ultra Cleaner vízkőoldót, ami forradalmian új dimenzióba emeli a vízkőoldást. Gyors, hatékony, olcsó és környezetkímélő. Vagyis egyesíti a hagyományos vízkőoldók hatékonyságát az ecet természetes és környezetkímélő tulajdonságával. Kíváncsian vártam a teszt eredményét, íme, megosztom veletek is.
Mit kell tudni az Ultra Cleaner Vízkőoldóról?
- Először is azt, hogy magyar termék: magyar fejlesztésű, magyar gyártósoron készül.
- Egy nagy hatásfokú, ugyanakkor árban hozzáférhető, biológiailag a mai kor követelményeinek megfelelő, nagy hatású, savas vízkőoldó koncentrátum.
- Jelenleg a Magyarországon forgalomban lévő vízkőoldó készítményeknél 2,5-ször erősebb.
- Vörös színezékkel van ellátva, ami jól megkülönbözteti a többi anyagtól. Így véletlenül sem lehet összekeverni más tisztítószerrel.
- Nem marja meg a krómozott felületeket, mint más savas vízkőoldók, ezért csapok, mosogatók tisztítására is alkalmas.
- Szúrós szaga van, ezért zárt helyiségben nem célszerű alkalmazni.
- Töményen nem ajánlott a felhasználása, célszerűen legalább 1:5-ös hígítása szükséges (1 dl vízkőoldóhoz 5 dl vizet kell adni).
- Nem csak a vízkővel bánik el, hanem a rozsdafoltokkal is.
- Biológiailag lebomlik, ezért maradéktalanul környezetkímélő.
- Nem találtam a címkén a Bio Cleaner tisztítószereknél már megszokott környezetkímélő minősítést igazló jelzést.
Mi van benne?
Az Ultra Cleaner vízkőoldó 5% sósavat, 5%-nál kevesebb anionos felületaktív anyagokat és nem ionos felületaktív anyagokat, valamint vizet és színezéket tartalmaz.
Fő hatóanyaga a sósav, vagy másnéven hidrogén-klorid. Vizes oldata a legerősebb savak egyike. Bizonyos értelemben természetes anyag, hiszen a gyomorsav is tartalmaz sósavat. Ipari felhasználáshoz azonban kémiai úton állítják elő. Hátránya, hogy rendkívül maró hatású. Hígítva is irritálhatja a bőrt, nagy töménységben azonban komoly égési sérüléseket okoz.
Erősen szúró szaga van. Nagy mennyiségben belélegezve irritálja a légzőszerveket, köhögést, fulladást okozhat. Használata közben célszerű szellőztetni, és ablak nélküli, teljesen zárt helyiségben nem javasolt az alkalmazása.
A sósav egyébként színtelen, ezért könnyen összekeverhető más színtelen anyagokkal: például más színtelen tisztítószerekkel vagy vízzel. Ezért célszerű gondosan elzárni és jól megkülönböztető felirattal ellátni.
Az anionos felületaktív anyagok, másnéven tenzidek, lehetnek természetesek és mesterségesek is. A hagyományos szappan például egy természetes anionos tenzid, viszont az SLS, azaz a Sodyum Lauryl Sulphate már egy iparilag előállított, erősen irritáló hatású változat.
Az anionos felületaktív anyagok működésének lényege, hogy a vízben nem oldódó szennyeződéseket vízoldhatóvá teszik, így takarítás során azok könnyen lemoshatóvá válnak. Erőteljes tisztítóhatással és jó habképző tulajdonsággal rendelkeznek. Kozmetikumokba is gyakran teszik, mivel jó zsíroldó hatásuk van. Így a bőrről és a hajszálakról szépen leoldják a zsíros szennyeződéseket. Gyakori vagy nagy töménységben való használatuk azonban kiszáríthatja a bőrt, vagy akár irritáló hatású is lehet (bőrpírt okozhat).
Az öko tisztítószerekben általában növényi eredetű tenzideket tesznek. Legtöbbször azonban ez a termékcímkén nincs feltüntetve. Az Ultra Cleaner vízkőoldó címkéjén sem derül ki, hogy pontosan milyen eredetű anionos tenzidek kerültek a termékbe.
A nem ionos felületaktív tenzidek kissé kíméletesebbek az anionos társaiknál. Azt is mondhatnánk, hogy a legkevésbé irritáló tisztítószerekről van szó. Ide tartoznak például a növényi eredetű cukortenzidek, vagy a mosódióban lévő szaponinok is. Sajnos a termékcímkén szintén nincs feltüntetve, hogy pontosan milyen eredetű nem ionos felületaktív anyagokat tartalmaz.
Mit tapasztaltam a használata közben?
A gyártó gondolt a biztonságukra, ezért vörös színezékkel látta el ezt a vízkőoldót. Ez elég szembetűnő, ezért nagy valószínűséggel senki sem fogja összekeverni más tisztítószerrel. Ez egy remek megoldás.
A szaga elég szúrós, és fojtó. Én elkövettem azt a hibát, hogy egy ablak nélküli mellékhelyiségben használtam, és bizony köhögésre késztetett. Gyorsan ki is nyitottam az ajtót, hogy a szúrós szag kimenjen. Javaslom, hogy ne használjátok zárt helyiségben, és takarítás közben mindenképpen szellőztessetek.
Az Ultra Cleaner vízkőoldó hígítva használandó a leírás szerint. A felhasználási javaslat minimum 1:5-ös hígítást ír elő. Én 1:10-es hígításban használtam, vagyis 1 dl vízkőoldóhoz 10 dl vizet tettem. Mivel a flakon nem szórófejes, a hígított tisztítószert egy szórófejes flakonba töltöttem bele, így sokkal egyszerűbb volt használni. Nézzük, hogyan vált be a különféle felületeken:
Csap: nagyszerűen oldotta a legmakacsabb vízkövet is, és nem marta meg a krómozott felületet. Rövid hatóidő alatt is nagyszerű munkát végzett. Gyakorlatilag befújtam a vízkövet, majd szinte azonnal töröltem is. A vízkő 98%-át azonnal eltávolította. Azokon a felületeken, ahol 2-3 percnyi hatóidőt engedtem neki, ott viszont 100%-ig lehozta a vízkövet. Az alábbi videón dokumentáltam nektek az egyik nagyon vízköves csap tisztítását.
Mosdókagyló: a mosdókagyló lefolyója körül gyakran kiül a vízkő. Szerencsére ez egy könnyen tisztítható terület, mivel jól hozzá lehet férni. Viszont a vízkő itt elég makacs, ezért általában durván kell súrolni, ha el akarod távolítani. Az Ultra Cleanerrel azonban könnyű dolgom volt. Befújtam és már töröltem is. Nem kellett nagyon erőlködni, és 100%-ban eltüntette a vízkő lerakódást.
Csempe: A csempén elég makacs vízkőlerakódás van, és innen a legnehezebb eltávolítani is szerintem. Nálunk külön gond, hogy a csempék közötti fúgán narancssárgás színű, tömény vízkő rakódik le. Mondjuk azt nem tudom, mitől lesz ilyen színe, de ez nem is lényeges. Az Ultra Cleaner itt is remekül bevált. Ráadásul nem kellett nagyon sok időt hagyni neki, szinte tényleg csak befújtam és már töröltem is. Nem kellett erőt kifejtve súrolni, sem megismételni a folyamatot, mint más vízkőoldók esetében. Az Ultra Cleaner elsőre is hatékonyan leoldotta a vízkövet. Ráadásul sem a csempében, sem a fúgában nem tett kárt. Azóta egyébként azt tapasztalom, hogy mintha nem vízkövesedne olyan gyorsan vissza a felület. Az alábbi fotón láthatjátok az eredményt.
WC: na, itt viszont töményen öntöttem bele a WC kagylóba. A Ultra Cleaner egyből reakcióba lépett, amint a vízköves területtel érintkezett. Felhabzott és pezsgett. Amikor ez abbamaradt, wc kefe segítségével könnyedén lesúroltam a vízkövet, majd vízzel leöblítettem. Szép, csillogó és tiszta wc kagylót hagyott maga után. A fotón jól látszik egyébként az a bizonyos sárga, vízköves csík, ahol a víz beömlik a wc kagylóba. Az Ultra Cleaner használata után azonban ez a csík már nem látható.
WC tartály: sajnos az egyik wc tartájunk valahol szivárog, vagy nem tudom mit csinál, de az illesztésnél gyakran kiül a vízkő. Az Ultra Cleaner 1:10-es hígításban alkalmazva viszonylag szépen leoldotta róla, bár nem lett 100%-os hatású. Töményebben azonban nem mertem ráönteni, mert féltem, hogy a műanyag felületben esetleg kárt tesz. Az 1:10-es hígítással azonban a műanyag sértetlen maradt, viszont pici vízkőnyomok maradtak rajta.
Ár-Érték arány
Az Ultra Cleaner vízkoldó elérhető áron kapható. 0,5 literes, 1 literes és 5 literes kiszerelésben is kapható. Szerintem egy háztartásba bőven elég a félliteres, mivel úgyis fel kell hígítani, így nagyon sokáig elég. A legkisebb kiszerelés 800 Ft körül kapható, az egy literes kiszerelés 1200 Ft körül mozog. Szerintem olcsó és hatékony, ezért nagyon jó ár-érték aránnyal rendelkezik. Ráadásul megfelelő körülmények között tartva, korlátlan ideig megőrzi a szavatosságát. Így ha netán nagyobb kiszerelésben szeretnéd megvásárolni, bátran tedd meg, évekig használható marad.
Előnyök:
- magyar termék
- kiváló tisztító hatás, rövid hatóidő
- korlátlan szavatossági idővel rendelkezik
- kiváló ár-érték arány
- vörös színnel van megfestve, így biztonságos, nem tudod összekeverni más folyadékkal
- biológiailag lebomló anyagokat tartalmaz
Hátrányok:
- hígítva használandó, ez némi macerával jár (én nem szeretem a macerás dolgokat, ezért nekem ez mindig hátrány…)
- szúrós szaga van, töményen irritáló hatású, ezért használata körültekintést igényel
- nem találtam a címkén a környezetbarát minősítést
Kicsit hezitáltam, hogy maradjak-e az ecetnél, vagy váltsak az Ultra Cleaner vízkőoldóra. Végül is mindkettőnek szúrós szaga van, mindkettő elérhető áron kapható, mindkettő hatékony a vízkővel szemben és mindkettő környezetbarát. Végül az billentette a mérleg nyelvét az Ultra Cleaner felé, hogy ez pillanatok alatt hat, nincs szükség félnapos áztatásra, mint az ecetnél. Így gyorsabban végzel a takarítással és kellemetlen szag sem marad a lakásban órákig. Érdemes egy próbát tenni vele, bátran próbáld kit!
Szöllősi Adrienn
Leave A Comment