Jutavit Magne B6 vitamin

Azt veszem észre, hogy a stressz előbb utóbb mindenkit utolér. Engem is, mint kiderült. Pedig azt gondoltam, én nem lehetek stresszes, hiszen olyan munkám van, amit imádok és amit én választottam. Azt hittem, szerencsés vagyok, hogy olyasmit csinálhatok, ami egyben a hobbim is, ami örömmel és lelkesedéssel tölt el. Nincs főnököm, hiszen saját vállalkozásomban dolgozom, elvileg úgy osztom be az időmet, ahogy én szeretném, ha nincs kedvem, nem dolgozom, vagy kevesebbet, akkor megyek szabadságra, amikor én akarok… Szóval minden ideális.

Nehéz szembesülni a valósággal. A látszat nagyon is csal. Vállalkozóként sokkal stresszesebb az életed, mint hinnéd, és bár jogilag nincs főnököd, valójában minden szereplő, aki kapcsolódik a vállalkozásodhoz – a vásárlók, a beszállítóid, az üzleti partnereid, a hatóságok és felügyeleti szervek, – mind-mind a főnökeid. Folyton meg kell felelned mindenki elvárásának és a jogszabályoknak, közben pedig állandóan versenyt futsz az idővel.

Még hogy akkor megyek szabadságra amikor én akarok… Sose megyek szabadságra. Ugyanis, ha néhány napig nem dolgozom, a vállalkozásom eredménye azonnal visszaesik, és olyan mennyiségű munka halmozódik fel, hogy hetekig tart visszahoznom mindent a normál kerékvágásba.

De lelkes vagyok, ez vitathatatlan.

Na és persze itt is vannak húzósabb időszakok, mint minden egyéb munkahelyen. A november-december szerintem mindenkinél komoly stresszforrás lehet. Eleve ott lebeg a fejünk felett a karácsonyi őrület, az ajándékvásárlás, a kinek mit és hol kérdése, a karácsonyi menü és hozzá a bevásárlás, a vendégsereg, a rokonlátogatások, oda mit viszünk, mikor megyünk, a gyerekeknek suliszünet, kire bízzuk őket, melyikünk vesz ki szabit… Na, ez egy átlagos háziasszonyt már eleve kifektet szerintem. Ha emellett még dolgozol is, hát az maga a katasztrófa faktor! Mindenhol a hajtás, egyre nő a munka, minden legyen rendben és lezárva év vége előtt, ha kell túlórázz, vállalj be plusz műszakot, mert karácsonyra jó lenne egy kis plusz pénz… és még sorolhatnám.

Tulajdonképpen akkor nem is vesszük észre, hogy milyen hatással van ez ránk. Csak tesszük a dolgunkat, mert muszáj. Mert így természetes. Mert meg kell oldani valakinek. Természetesen kinek, ha nem nekünk.

A stresszben az a nagyon hátrányos, hogy nem feltétlenül akkor okoz problémát, amikor jelen van az életünkben, hanem utána, amikor megnyugszunk. Leesik a vállunkról a sok teher, kicsit lazább lesz a munkatempó, vagy végre elmegyünk szabadságra, és esetleg eljutunk valahová üdülni, kikapcsolódni is. Na akkor. Akkor minden jön csőstül. Álmatlan éjszakák, kimerültség, gyakori fejfájás, fokozott ingerlékenység, dekoncentráltság, fáradékonyság, izomfájdalmak, esetleg komolyabb betegségek: vérnyomás ingadozás, mellkasi szorítás, gyomorpanaszok, és bármi más…

Na én pont így voltam január-február folyamán. Az első tünet a gyakori izomgörcs és izomfájdalom volt a bal vádlimban. De magammal megbeszéltem, hogy ez azért van, mert sokat ülök, keveset mozgok. Valószínűleg a cipőm sem jó, túl lapos a talpa, emiatt nem jó a teherelosztás, hamar elfárad benne a lábam.

A második jel, hogy egyre gyakrabban húztam fel magam semmi apróságokon és egyik pillanatról a másikra olyan ideges tudtam lenni, mintha legalábbis valami katasztrófa állt volna elő. Ilyenkor éreztem, hogy elönt a meleg, szétpattannak az ideigeim, és gyakran sírásban törtem ki a végén. Egyre kezelhetetlenebbekké váltak számomra a hétköznapok, kezdtem kerülni az embereket, hogy minél kevesebb konfliktushelyzet álljon elő.

A harmadik jel a fáradékonyság volt. Már egy „egyszerű” hétvégi főzés is úgy kimerített, hogy le kellett dőlnöm egy-két órára, mert azt éreztem, hogy annyi erőm sincs, hogy egyenesen üljek egy széken.

A negyedik jel a munkámat érintette. Lelassultam. Valahogy nem ment olyan pörgősen semmi, mint ahogy megszoktam magamtól. Azt éreztem, hogy nem tudom összefogni a dolgokat, nem érzékeltem megfelelően a fontossági sorrendeket. Kevésbé jelentős dolgokkal órákat szöszmötöltem, a valóban fontos és égető feladatokat meg állandóan halogattam, csak toltam magam előtt.

Aztán szembesülnöm kellett azzal is, hogy egyre több hibát vétek a munkám során. Többnyire ezeket sajnos nem magamtól vettem észre, hanem külső visszajelzésekből derült ki. Rendszeresen elírtam adatokat a számlákon, a különféle nyilvántartásokban, egyre többször csúsztam ki határidőkből, elfelejtettem, hogy valakivel megbeszéltem valamit, sőt olyan is előfordult, hogy elmentem vásárolni, természetesen korrekt bevásárlólistával a kezemben, és ennek ellenére nem vettem meg egy-két dolgot, ami egyébként fel volt írva. ??? Na ez már nagyon súlyos, gondoltam. Már olvasni sem tudok? Vagy hol voltam akkor agyban, amikor olvastam a boltban a bevásárlólistámat? Visszagondolva, nem csak a bevásárlás esetére, hanem úgy összességében a munkavégzésemre, valami olyasmi fogalmazódott meg bennem, hogy bizonyos információk nem jutnak el az agyamig. Látom, olvasom, tudom, hogy mit kell csinálnom, hisz rutinom van benne, de egész egyszerűen a fejemben van egy kiskapu, ami bezáródott és oda se ki, se be nem jutnak bizonyos információk.

Hogyan nyissam ki ezt a kiskaput? Mit tegyek, hogy újra a régi legyek?

Erre találtam megoldást a Magne B6 tabletta szedésével.

A magnézium B6-ot fokozott idegi állapot, stressz és gyakori izomgörcsök esetére ajánlják. Gondoltam, hátha ez megfelelő lehet nekem is.

Melyik Magnézium B6 tablettát válasszam?

Ezzel a kérdéssel kicsit úgy vagyok, mint suszter a cipőjével, hogy mindig csak a sajátja lukas. Őszintén szólva másoknak könnyebb javaslatot tenni és tanácsot adni egy étrend-kiegészítővel kapcsolatban, de ha saját magamról van szó, bennem is kétségek merülnek fel, mert nem igazán tudom, melyik lenne a legjobb számomra. Ráadásul a túlkínálat a bőség zavarát okozza, és rendesen megnehezíti az ember dolgát. Melyik a legjobb Magne B6 vitamin készítmény? Mi a fontosabb: a hatóanyag mennyisége, vagy az egyéb összetevők? Mennyit szánjak rá? Olyan nagy különbségek vannak a különféle márkák ára között. Nem is igazán értem, mitől drágább az egyik és mitől olcsóbb a másik?

Nálam végül a megbízhatóság és az ár voltak a főbb választási szempontok. Ahogy nézegettem, hatóanyag terén nem sok különbség volt. A legtöbb ismert márka készítménye tablettánként 100 mg magnéziumot és 2 mg B6 vitamint tartalmaz. Ez a nemzetközileg ajánlott bevitel közel 30%-a magnéziumból, és kb. 140%-a B6-vitaminból.

Két olyan terméket találtam, ami ennél jóval magasabb hatóanyag tartalommal rendelkezik. Az egyik a sokak által jól ismert Béres Magnézium 375 tabletta, ami magnéziumból 375 mg-ot tartalmaz. A másik az Interherb Magnézium&B6, amiben szintén 375 mg magnéziummal van. Ezekből napi egy tablettát kell szedni, a kisebb hatóanyag tartalmúakból meg kettőt.

Úgy véltem, nekem elegendő a 100 mg magnézium tablettánként, innentől kezdve már csak azt kellett eldöntenem, hogy ezek közül melyik gyártó termékét vásároljam meg. Mivel összetételükben olyan nagy eltérést nem találtam, ami bármelyiket egyértelműen kizárhatta volna, így javarészt a megbízhatóság és a vételár alapján döntöttem. Két favoritom volt, a Bioco és a Jutavit. Mindkettő ismert, nagy múltú cég, tulajdonképpen bizalmat szavaztam mindkét márkának. Emellett mindkét gyártó termékében szerves, tehát jól hasznosuló magnézium található.

Végül a Jutavit Mg+B6+D3 vitamin tabletta mellett döntöttem, mert árban jóval kedvezőbb volt, mint a Bioco tablettái, és mert a Jutavit Superbrands elismeréssel is rendelkezik, és mert a Jutavit tabletta D3-vitamint is tartalmaz, ami a általában nincs más Magne B6 tablettában.

Hogyan szedtem?

Igazság szerint én általában otthon veszek be minden tablettát, mert napközben annyi mindennel foglalkozok és állandóan rohanok is, hogy folyton elfelejtem az ilyesmit. Számomra a legkézenfekvőbb, ha reggel, indulás előtt letudom a tablettákat és nincs vele tovább gondom.

A Magne B6 tabletta bevételét minden gyártó étkezés után ajánlja bevenni, de őszintén szólva én reggel, munkába indulás előtt nem igazán érek rá enni, így éhgyomorra szoktam bevenni egy jó nagy pohár vízzel. Az egyébként nem derült ki számomra, hogy miért étkezés utánra ajánlják. A B6-vitamin vízben oldódik, így nem kell zsíros közegnek lennie a felszívódásához. A magnézium felszívódás szintén nem függ össze az étkezéssel. Mondjuk a Jutavit tabletta esetében annyiban más a helyzet, hogy ez D3-vitamint is tartalmaz, ez pedig zsírban oldódó vitamin, tehát ezt célszerű valami zsírral együtt bejuttatni a szervezetbe. De a többi hasonló készítmény csak magnéziumot és B6-ot tartalmaz, tehát szerintem nem szükséges étkezéshez kötni. Ha csak arról nincs szó, hogy bánthatja a gyomrot, de igazából én semmi ilyesmit nem tapasztaltam.

A Jutavit Mg+B6+D3 tabletta 100 mg magnéziumot, 2 mg B6-vitamint és 400 NE D3-vitamint tartalmaz tablettánként, amiből maximum napi kettőt javasol a gyártó szedni. A dobozban 70 db filmtabletta van, tehát napi kettőt számolva, több mint egy hónapig elegendő.

Mennyi ideig lehet vagy kell szedni a Magne B6-ot?

Ez is egy fontos kérdés, ami bennem is felmerült. Ami ennél is fontosabb, hogy mennyi időn belül kezd el hatni. Mert hát ez is befolyásolja ugye a szedés időtartamát.

Sokat kutakodtam ebben a kérdésben, de konkrétumot igazán sehol sem találtam. A legtöbb leírás csak azt mondja, hogy kúraszerű szedése javasolt, de nem mondják meg, hogy ez a kúra pontosan meddig tartson, vagy meddig tarthat. Mivel a legtöbb gyártó hatóanyagtól függően egy vagy két tabletta bevételét javasolja naponta, és 30-tól 100 darab közötti kiszerelésben kaphatóak, így matematikaliga az jön ki, hogy 1-3 hónap közötti időtartamra eshet egy kúra nagyjából.

A Jutavit Mg+B6+D3 vitamin készítmény 70 db-os, így napi 2 tablettával számolva, egy doboz 35 napra elegendő. Ha hosszabb ideig szeretnéd szedni, akkor két dobozzal két és fél hónapig tudod folytatni a kúrát.

Mit tapasztaltam a szedése alatt?

Jutavit Magne B6 tablettaAz első dolog, amivel szembesültem, hogy óriási nagy tablettákról van szó. Esküszöm, lemértem, majdnem 2 cm hosszú egy tabletta! Ráadásul filmtabletta, ami a nyelvedhez érve tapadóssá válik. Ez a két tényező eléggé megnehezíti a lenyelését, így nagyon bő folyadék szükséges hozzá, és célszerű a pohár vizet már a kezedben tartani, mielőtt a tablettát a szádba teszed, hogy annak minél kevesebb ideje legyen oldódni és hozzátapadni a nyelvedhez.

Amit biztosan tudok mondani, hogy akinek problémája van a gyógyszerek lenyelésével, azoknak ezt semmiképpen sem ajánlanám. Esetleg kettétörheted, a két felet külön-külön beveheted. Kézzel is könnyű eltörni, a tabletta közepén lévő csík mentén.

Esetleg ott van még a szétrágás lehetősége. Én ezt nem kultiválom, mert gyerekkori tapasztalatom szerint, minden tabletta baromira keserű, ha szétrágod. Másrészt a Magne B6-ot egészben lenyelve ajánlják, talán azért, mert olyan anyagokkal van bevonva, ami miatt ott oldódik, ahol kell. Például ellenáll a gyomorsavnak.

A kúrát két doboznyi Jutavit tablettával végeztem. Napi két tablettát szedtem a kúra első felében, míg az első doboz el nem fogyott. Később áttértem a napi 1 tablettára, míg a második doboz is kiürült. Így a kúrám kicsivel több, mint három hónapig tartott.

Nagyjából azt mondhatom, hogy az első hét után az izmaim jobban teljesítettek. Megszűnt a vádlim feszessége és a görcsök, érezhetően jobban bírtam a fizikai terhelést, a testem nem fáradt el annyira a nap végére, mint korábban.

Már egy-két hét elteltével jobban aludtam és kipihentebben ébredtem. Mondjuk nekem olyan szempontból sosem volt problémám az alvással, hogy felkeltem volna többször az éjszaka folyamán, vagy álmatlanul forgolódtam volna. Viszont gyakran volt olyan érzésem ébredés után, mintha semmit nem aludtam volna. A párom, aki egyébként rossz alvó, minden neszre felébred és gyakran fekszik álmatlanul, az utóbbi félévben többször számolt be nekem reggel arról, hogy sokat beszélek álmomban és ha nem beszélek, akkor olyan durván horkolok, hogy ki kell költöznie a nappaliba, mert nem tud tőlem aludni. Ezek is tipikus stressz tünetek lehetnek és jelentősen rontják az alvás minőségét. Mióta a Magne B6-ot elkezdtem szedni, jelentős javulás tapasztalható e téren. A párom szerint kevesebbet és nem olyan intenzitással horkolok, és már nem beszélek álmomban.

Az idegesség és az idegi feszültség úgy 3-4 hét után kezdett enyhülni. Egyre kevesebbszer borultam ki és a kisebb problémákra teljesen nyugodtan tudtam reagálni. Már a menstruáció előtti napok is könnyebben teltek és durván egy hónap után kezdtem el tapasztalni, hogy egyre összeszedettebb vagyok a munkában és a hétköznapokban is. A hibaszázalékom normalizálódott a munkavégzésemben, jobban tudtam összpontosítani és megszervezni a napomat, koncentráltabbnak éreztem magam és valahogy a memóriám is javult, mert egyre kevesebb dolog ment ki a fejemből.

Most, hogy a kúra véget ért pár napja, izgulok, hogy minden így marad-e, vagy rövidesen visszaesés tapasztalható majd. Meglátjuk. Remélem, nem lesz probléma, ha igen, akkor megismétlem a kúrát néhány hónap múlva. Sőt, azt tervezem, hogy november-decemberben mindenképpen fogom szedni napi egy tablettával, megelőzés képpen.

Előnyök

  • ár érték arányban megfelelő készítmény
  • Ismert, nagy múltú márkanévvel és Superbrands minősítéssel rendelkezik
  • D3-vitamint is tartalmaz, ami az izmoknak, immunrendszernek, valamint a szív- és érrendszernek is kedvező
  • Szerves magnézium van benne, ami jól hasznosítható a szervezet számára
  • elfogadható a hatóanyag tartalma
  • nem tapasztaltam semmilyen mellékhatását

Hátrányok

  • túl nagyok a tabletták, nagyon nehéz lenyelni őket

A lenyeléssel kapcsolatos nehézségeken kívül én elégedett vagyok a Jutavit készítményével és szívesen ajánlom mindenkinek, aki stresszes életet él, fizikai vagy szellemi terhelésnek van kitéve.

 

Tipp:  Magnézium B6-vitamin online rendelés itt!

Szöllősi Adrienn

2022-04-24T05:54:48+00:00 április 14th, 2022|Categories: Étrend-kiegészítők|0 Comments

Leave A Comment