Hübner Silicea gél – a folyékony kovaföld

A szilícium-dioxid (kovasav) szervezetre gyakorolt jótékony hatásairól ma már szinte regényeket lehet olvasni az interneten. Szakirodalmi adatok igazolják – tehát nyugodtan kezelhetjük tényként-, hogy a szilícium a testünk szinte minden egyes porcikájának fontos építő eleme. Leginkább a kötőszövetek rugalmasságának megőrzésében van kiemelt szerepe. Nélkülözhetetlen ugyanis a kollagén termeléshez, amely fiatalosan és rugalmasan tartja a bőrünket, az érfalainkat, és segít az ízületeink mozgékonyságának megőrzésében. Emellett azonban sok másban is segítségünkre lehet: erősíti a körmöket és a hajszálakat, csökkentheti vagy megállíthatja a hajhullást, mérsékli a gyulladásokat, segíti a bőrregenerációt, így bőrproblémák, sebek, aknék esetén hatásos, illetve bizonyos gyomor- és bélrendszeri problémáknál is jótékony lehet.

A Hübner Silicea gél ezt a sokoldalú szilícium-dioxidot kínálja nekünk oldott formában. Én csak folyékony kovaföldnek hívom, mivel a kovaföld por fő építő eleme is a szilícium-dioxid. Ennek okán ugyanazokra a problémákra nyújt megoldást a termékleírások szerint, mint a Silicea gél. De vajon melyik a jobb?

Én már próbáltam a kovaföldet székrekedési problémára és törékeny körmökre, és hatásosnak bizonyult. Annak ellenére, hogy például a Wikipédián az írják róla, hogy „A szilícium-dioxid (…)a szervezetbe kerülve teljesen ártalmatlan vegyület. Nem lép reakcióba semmivel sem, a szájon át bekerült mennyiség általában minden mellékhatás nélkül, a széklettel távozik. Nagy mennyiségben megkötheti a vizet, ezáltal enyhe székrekedést okoz. Semmiféle mérgező hatása, és semmi tápértéke sincs.”  Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szil%C3%ADcium-dioxid

Paff…! A Wikipédia szerint tehát nincs semmilyen tápértéke, ami azt jelenti, hogy nem szívódik fel belőle semmi sem, és így nincs is, ami beépülhetne belőle és jótékony hatást gyakorolhatna a szervezetünkre. Mondjuk, a felszívódásra vonatkozóan nem tudok ellenérvet mondani. Azt viszont, hogy kiürül a széklettel, és egy csomó mindent visz magával, magam tapasztaltam. Székrekedésre a kovaföld por nagyon bevált. Ha pedig a bélrendszer rendben van, a tápanyagok felszívódása javul, így rengeteg egészségügyi probléma is javulni fog. Erősödik az immunrendszer, elmúlnak a pattanások, a haj számára fontos vitaminok is beépülnek, így a haj erősebbé és szebbé válik, csökkennek a gyulladások, az allergiás tünetek… tehát lényegében, a szilícium-dioxid így megteszi hatását, még ha nem is feltétlenül közvetlen hatás ez. J

Na de mi a helyzet a Hübner Silicea géllel?

Milyen problémára kezdtem el alkalmazni?

Őszintén szólva, gyomorégésre kerestem megoldást. Újfajta kávét vettünk ugyanis, és hogy ne aprózzuk el, mindjárt 1 kg-os kiszerelésben. Nem volt jó választás, nagyon marta a gyomromat. Ez még a kisebbik probléma lett volna, ha csak a reggeli, éhgyomorra ivott kávé után jelentkeztek volna a tünetek. Máskor is előfordult velem, hogy az éhgyomorra ivott kávé savat csinált. Ilyenkor általában néhány háztartási keksz elmajszolása megoldotta a kérdést. Azonban ez a kávé teljesen kikészítette a gyomromat. Már nem mertem enni, mert mindentől felfújódtam, állandó telítettség érzésem volt, és két hét után rendszeresen fájt a gyomrom. Ráadásul a reggeli kávé után egyre gyakrabban lett hasmenésem. Így jöttem rá, hogy valószínűleg az újfajta kávéval lehet gond. Le is álltam róla, és visszatértem a jól bevált márkához. De addigra annyira kikészült a gyomrom és a bélrendszerem, hogy gyakorlatilag bármilyen kávét ittam is, az hasonló tüneteket produkált nálam. No, ennek fele sem tréfa, gondoltam. Muszáj volt valami hatékony segítséget keresnem. Az első gondolatom a kovaföld por volt, mivel azt már tapasztalatból ismertem. Igaz, gyomorégésre és gyomorfájásra nem alkalmaztam. Ezért elkezdtem utána olvasni, hogy gyomorbajok esetén is hatásos lehet-e. A neten keresgélve jutottam el a Hübner Silicea gélhez.

Mit ígért a gyártó?

A Silicea gél leírásában egyértelműen benne volt, hogy ajánlott „ideges gyomorpanaszok, gyomornyálkahártya irritáció, gyomorégés, puffadás kezelésére.” Emellett pedig minden egyéb, a kovaföld pornál már jól ismert és tapasztalt – jótékony hatását garantálta.

Ami még meggyőző volt, hogy a gyártó hatékonyabb felszívódást ígért a kovaföld porral szemben: „Ezt a gélt kvarckristályból nyerik, mely a szilícium-dioxid legfinomabb formája. Folyékony kolloid készítmény. Mivel az emberi test is egy kolloid rendszer, a gél gyorsabban és tökéletesebben épül be a szervezetbe.”

Ez azért is győzött meg, mert tanulmányaim és a tudományos leírások alapján nekem is meggyőződésem, hogy az oldott forma mindig jobb felszívódást biztosít. Tehát vettem egy 200 ml-es kiszerelésű Silicea gélt.

Hogyan szedtem?

A betegtájékoztató gyomorégésre egy adagolókanálnyit javasol, amit langyos italba téve kell bevenni, étkezések között részletekben. Ezt mondjuk nem értettem pontosan, hogy úgy gondolják-e, hogy az egy adagolókanálnyit bekeverem, és ezt elosztom egész napra úgy, hogy minden étkezés után iszok belőle egy kicsit; vagy úgy gondolják, hogy a bekevert oldatot két étkezés között (mondjuk 1-2 órán belül) kell elfogyasztanom apródonként.

De mindegy is, hogyan értették. Én teljesen öntörvényűen szedtem, abszolút nem az előírás szerint. Az ajánlott egy kanálnyi helyett napi egy alkalommal fél adagolókanálnyit tettem 2 dl tiszta, hideg vízbe. Mivel a kovaföld pornál azt tapasztaltam, hogy reggel, éhgyomorra bevéve rendkívül elveszi az étvágyat, ezért a Silicea géllel már óvatosabb voltam. Este, vacsora után egy-két órával vettem be. Csak semmi elaprózás! Ahogy volt, én felhajtottam az egész oldatot egyszerre.

Az adag kimérése picit macerás. A gél ugyanis rendkívül sűrű, már majdnem szilárd. Mint egy rosszul sikerült tortazselé, ami picit folyósabb maradt a kelleténél. Amíg sok van a flakonban, addig viszonylag könnyen kijön belőle, ilyenkor azonban előfordul, hogy hirtelen több zúdul a kanálba, mint kellene. Amikor már kevesebb van a flakonban, akkor már nehezebben tudod az aljáról kivarázsolni a gélt. Ráadásul, mivel nem folyik rendesen, nem terül szét szépen a kanálban, mint a víz például. Igazában felfelé halmozódik, tehát arra is figyelni kell, hogy a kanálra tett mennyiség mennyire „magas”. Nagyjából szemmértékkel lehet belőni a mennyiséget, de az kizárt, hogy minden alkalommal azonos mennyiséget tudjál kimérni belőle. De mivel nincs mellékhatása, nem lehet túladagolni sem, így ennek nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget.

A leírás szerint maximum 6 hónapig lehet szedni kúraszerűen. Nem tudom miért, ha egyébként nincs mellékhatása, és túladagolni sem lehet. Én két flakon 200 ml-es Silicea gélt fogyasztottam el, ami kb. 3 hónapig tartott ki, ha jól emlékszem.

A gyártó szerint felbontás után hűtőben kell tartani és 4 héten belül fel kell használni. Én nem tettem hűtőbe. A konyhapult napfénytől védett, hűvösebb oldalán, a fűszeres polcra raktam, mert ott mindig kéznél volt és így nem felejtettem el bevenni. A 200 ml-es flakon napi fél kanál adagolással tovább kitartott, mint 4 hét. De semmi baja nem lett a gélnek. Nem változott meg az állaga, sem a színe, sem a szaga (mondjuk az nincs is neki), szóval nem volt vele semmi baj.

Én sosem próbáltam langyos italba tenni, csak hideg vízbe. Lehet, hogy ez volt az oka, hogy nem igazán jól oldódott fel benne. Azzal a trükkel kellett élnem, hogy gyorsan elkavartam, és mielőtt még leülepedhetett volna, hirtelen felhajtottam. Igazából nincs meghatározható, kirívó íze. Azt azonban nem állítanám, hogy teljesen íztelen. Az oldat felhörpintése után a gélből valamennyi a nyelvedre és a szájnyálkahártyádra tapad, és ennek van egy számomra meghatározhatatlan és leírhatatlan íze. Ha gyerekkorodban nyalogattál táblakrétát – nálunk az osztályban mindenki kipróbálta, én is J -, akkor nagyjából ahhoz hasonlítható. Nem kellemetlen és nem tart hosszú ideig, tehát semmi megrázó nincs benne.


Milyen hatásait tapasztaltam?

Ismét csak a kovaföldre tudok hivatkozni, a hatása széklet tekintetében ugyanaz. Már 2-3 napon belül nagyobb mennyiségű széklet távozott belőlem. Valószínűleg ennek köszönhetően a közérzetem jobb lett, pihentetőbben aludtam, nyugodtabban teltek a napjaim. Egy idő után a széklet színe megváltozik (kovaföld por szedésekor is), kicsit ilyen szürkés-fehéressé és fényessé válik a felülete. Nekem a géltől egyébként ragacsos lett a székletem, ami nem tudom, hogy jó-e, de én úgy értékeltem, hogy ez nem túl pozitív. Viszont amikor abbahagyod a szedését, gyakorlatilag két napon belül visszaáll a széklet állaga és színe a megszokottra.

A gyomorégésre kifejezetten hatékony volt. Kb. egy hét múlva kezdtem észrevenni, hogy helyre állt a rend az emésztőrendszeremben. A reggeli kávé nem gyötört meg és nem is hajtotta meg a hasam. Két hét után már a napközbeni kávék és étkezések is problémamentessé váltak. Tehát nem puffadtam fel, nem fájt a gyomrom, nem volt telítettség érzésem az étkezéseket követően. A kétflakonnyi Silicea gél kúra befejeztével a rend megmaradt, és azóta is jól érzem magam.

Egyéb hatások:

A körmeim kicsit erősödtek. Alapvetően elég törékenyek a körmeim, főleg a téli időszakban tudnak nagyon rossz állapotba kerülni. A gél szedése az én adagolásomban kb. két hónap múlva kezdte el kifejteni jótékony hatását a körmeimre. Nem lettek teljesen tökéletesek tőle, de nem töredeztek le olyan könnyen, kicsit erősebbnek, masszívabbnak éreztem őket.

Hát a bőrömön nem nagyon láttam semmilyen változást. Viszont megfigyeltem, hogy a menstruációs időszakokat sokkal jobban viselem, nem csak testileg, hanem idegileg is. Valahogy kevésbé feszültebben, kevésbé ingerlékenyen. Ezt egyébként általában véve is tapasztaltam, hogy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok a hétköznapokban, a munkám során.

Előnyök

  • könnyen bevehető, nincs semmilyen kellemetlen íze vagy szaga
  • gyomorégésre hatékonynak bizonyult és a hatása tartósan megmaradt a kúra befejezése után is
  • nem tapasztaltam mellékhatását
  • adnak hozzá egy 10 ml-es adagolókanalat is

Hátrányok

  • a gél sűrű állaga miatt nehéz a pontos adag kimérése
  • hideg folyadékban nem oldódik jól
  • nem volt egyértelmű a leírásban, hogy hogyan kell elosztani a napi adagot
  • belsőleges fogyasztásnál a bőrömön nem láttam igazán pozitív változást

 

Szöllősi Adrienn

2022-04-24T06:13:37+00:00 július 15th, 2018|Categories: Étrend-kiegészítők|0 Comments

Leave A Comment