Allpresan olívás tusoló hab teszt

Ezt a terméket már nagyon régen ki szerettem volna próbálni, de annyira borsos az ára, hogy nem tudtam elszánni magam rá. A minap azonban kedvenc biobotlomban megpillantottam az akciós polca kitéve. Közelebb érve elképedve láttam, hogy 80%-os kedvezménnyel adják, mivel néhány napon belül lejár a szavatossága. Nem sokáig fontolgattam, szinte azonnal a betettem a kosaramba, gondolván, hogy eljött végre a pillanat, hogy tesztelhessem.

Különleges formula

A tusolóhab számomra nagyon különlegesnek cseng, talán azért, mert a tusfürdők alapvetően folyékonyak. Soha nem is használtam másmilyen állagú tusfürdőt, éppen ezrét egy tusolóhab nyilvánvalóan felkelti az érdeklődésemet. Alig vártam, hogy végre kipróbálhassak egyet. Lássuk, milyen élmény volt!

Allpresan olívás tusolóhabNagyon fura, hogy nem önteni kell, hanem nyomni, mint egy borotvahabot. Először nem tudtam, hogy mekkora mennyiség fog kijönni egy nyomásra, de az első néhány pumpálás után már nagyjából be tudtam lőni a nyomás erősségét, így szabályozva a felhasznált mennyiséget. Arra is kell figyelni, hogy használat előtt alaposan felrázzuk a flakont, mert ha nem így teszünk, akkor bizony nem hab jön ki, csak némi kis folyadék, amivel pont semmit nem tudsz kezdeni, csak megy a lefolyóba.

Elsőre egyébként azt az érzetet kelti, mintha borotvahabbal kennéd be magad. Fura, de meg lehet szokni. Nedves bőrön kell eloszlatni, szárazon kicsit nehézkesebb. Felvitel közben már nem habzik. Ez ellentétes a tusológélekkel, hiszen ott akkor kezd el habzani a cucc, amikor vízzel érintkezik. Itt viszont már eleve habot kensz magadra, ami a vizes bőrödön szétoszlik, és kenhetővé válik. Olyan érzés, mintha valami könnyű olajos krémmel kennéd végig magad.

Átható illat

Ami elsőre is feltűnt, hogy nagyon erős, átható illata van. Nem kellemetlen, nem arról van szó. Gyerekkori emlékeimből a zöld Fa szappan illatára emlékeztet, csak ez kicsit intenzívebb. Még tusolás után is sokáig éreztem a bőrömön. Ez nem annyira jó, hiszen a természetes illatok kevésbé intenzívek és nem is maradnak meg tartósan. Majd az összetevőknél kiderül, hogy természetes vagy szintetikus illatanyag van-e benne. Gyanús, hogy szintetikus lesz…

A leírás szerint olíva illata van. Nos, nem tudom pontosan, hogy milyen is a tipikus olíva illat, de ez olyan zöld és tiszta, leginkább a zöldalmára hajaz.

Csomagolás

Az Allpresan termékek csomagolása viszonylag egyszerű és letisztult. Nincs bennük semmi különleges. Ami nekem mindig szúrja viszont a szemem, a plusz papírcsomagolás. Az Allpresan termékek, köztük ez a tusoló hab is, papírdobozba van téve. Ez szerintem felesleges, drágítja a terméket és szennyezi a környezetet. Papírdoboz nélkül is el tudnánk hozni a boltból, viszont így kevesebb fát kellene kivágni miatta.

Mi van benne?

Allpresan olívás tusolóhabAz összetevőket vizsgálva nekem elég nagy csalódást okozott, hogy egy ilyen drága termékben SLS van. Ha a boltban figyelmesebb vagyok, meg sem veszem, bármennyire jutányos áron kínálják is. Sajnos, most ebbe belefutottam, de legalább nem 3000 Ft-om bánja.

Nagy mennyiségű parfümöt is tartalmaz, hiszen az INCI listán a 18 összetevőből ez áll a 6. helyen. (Egy összetevő minél előrébb helyezkedik el az INCI listán, annál nagyobb mennyiségben van jelen a termékben.) Tehát ez a tusolóhab sok parfümöt tartalmaz. Fájó pont, hogy nem derül ki, ez vajon szintetikus vagy természetes illatanyagokat takar-e. Az viszont tény, hogy ha egy gyártó természetes illatanyagokat tesz bele a termékébe, azt egészen biztosan feltünteti, hogy a felhasználó is lássa és tisztában legyen vele. Hiszen ez egy fontos termékelőny lehet a vásárlás pillanatában.

Summa summárum, szerintem ebben szintetikus illatanyag van. Sokáig és nagyon intenzíven érezni, néha tüsszögök is tőle, tehát okoz némi irritációt.

A tápláló összetevők között olíva-, jojoba- és avokádó olaj is található. Mindhárom rendkívül jó bőrtápláló olaj. Viszonylag nagy arányban van jelen a termékben, mert amikor magadra kened, érzed az olajosságát. Tusolás után a bőr nem húzódik, nem viszket, nem száraz.

Ár-érték arány

Az Allpresan termékek viszonylag drágák. Ez a 200 ml-es tusolóhab 3000 Ft körül vehető meg. Iszonyú drága, és nem tart tovább, mint bármelyik másik 200 ml-es tusfürdő. Tehát biztosan nem lesz rendszeres használatban nálam.

A csomagoláson nincs feltüntetve semmilyen minősítés. Tehát nem minősített bio- vagy natúrkozmetikummal állunk szemben. Az összetevők sem származnak minősített ökológiai gazdálkodásból. Sőt, SLS-t és nagy valószínűséggel szintetikus illatanyagot is jócskán tartalmaz. Ehhez képest nagyon drága. Mit fizetünk meg itt valójában???? Mert egy Biola terméknél értem, hogy azért drága, mert tisztán bio összetevőkből készül és még hivatalos minősítésekkel is rendelkezik. De az Allpresan nem is minősített, nem is tartalmaz bio összetevőket, és még káros anyagok is vannak benne. Vajon mit árazott be itt a gyártó ilyen magas összegre?

Előnyök

  • különleges hab formula, ami elsőre fura, de a felhasználás során nem okoz fennakadást
  • könnyű eloszlatni a bőrön
  • nagy arányban tartalmaz bőrápoló olajokat
  • nem szárítja a bőrt, selymesen puhává teszi

Hátrányok

  • szintetikus illatanyagokat tartalmaz, így nagyon erős, átható illatot áraszt, ami sokáig érződik tusolást követően is. Ez az illatanyag allergizál és tüsszögést válthat ki.
  • Nagy mennyiségben tartalmaz SLS-t, ami rákkeltő hatású.
  • Nem jó az ár-érték aránya. Rendkívül drága és nem gazdaságosabb, mint hasonló kiszerelésű társai.
  • Nem rendelkezik minősítésekkel, tehát egy „hétköznapi” terméket kapunk horror áron.

Igazából egyszer mindenképpen ki akartam ezt a tusolóhabot próbálni, amire a rendkívül akciós ára most kihagyhatatlan lehetőséget kínált. De összességében nem volt nagy durranás. A magas ára és káros összetevői miatt nem fogom többet használni és egyáltalán nem ajánlom senkinek.

Szöllősi Adrienn

TIPP: Bio tusfürdők online vásárlása itt!

2019-06-21T10:01:20+00:00 június 21st, 2019|Categories: Tusfürdők|0 Comments

Leave A Comment