A kovaföld por hatása

A kovaföldről nagyon sok jót hallani, én magam is foglalkoztam a témával a Gyógynövénysziget blogjában. És mivel annyira dicsérik egészségvédő hatását, hát én ki is próbáltam. Íme a saját tapasztalataim.

Milyen problémára alkalmaztam?

Mint megannyi aktív életet élő, természetesen én is nagyon sokat dolgozok, és folyton roha

nok. Ebből adódóan nem tudok azonos időpontokban étkezni és legtöbbször össze-vissza eszek mindent. Igyekszem egészségesen táplálkozni, de mivel folyton versenyt futok az idővel, gyakran valami gyorsan elkészíthetőt ebédelek, esetleg bedobok egy pizzát, vagy valami ehhez hasonló rendelhető kész kaját. Ennek a rendszertelenségnek aztán az emésztőrendszerem látja kárát. Időnként székrekedéssel küzdök, máskor puffadás, telítettség érzés jelentkezik.

Szóval az emésztőrendszeremet muszáj volt rendbe tenni. Így jött képbe a kovaföld, amiről azt olvastam, hogy szépen kitisztítja a szervezetet a méreganyagoktól, lepucolja a bélfalakat, ezáltal jobb lesz a felszívódás, normalizálódik az emésztés.

Melyik kovaföldet válasszam?

Az elhatározást tettek követték. Elballagtam egy bioboltba, ahol aztán tanácstalanul álltam a kovaföld termékeket tartalmazó polc előtt. Nem kevés gyártó terméke volt ott, különféle kiszerelésekben és árakon. Előzetes olvasmányaimból emlékeztem, hogy a perui kovaföld az igazi. Ilyen feliratúból csupán egyet találtam. Jó drága volt, a legdrágább – kb. 50%-kal magasabb áron kínálták a többinél. Kíváncsi voltam, vajon a többi, „nem perui kovaföld” miben különbözik a „perui kovaföldtől”? A termékcímkék alapján szinte semmiben. Összetétele, gyógyhatása, alkalmazása szinte azonos. Csupán a származási hely tekintetében van különbség. Amelyik nem Peruból jön, az az EU-ból származik.

Még egy szempont fontos volt a választásnál: étkezési minőségű legyen. Ennek a kritériumnak mindegyik termék megfelelt, így igazából nálam az ár döntött. Így egy közép árkategóriásnál maradtam, a Viapharmacy 300 grammos kovaföld port vettem meg, ami az EU-ból származik.

Viapharmacy kovaföld por

Hogyan alkalmaztam?

A gyártó ajánlása szerint napi 2×1 teáskanálnyit kell folyadékban feloldva bevenni belőle. Tudni kell, hogy amikor én először próbálok ki egy étrend-kiegészítőt, mindig jóval kevesebbet szedek belőle az előírtnál. Ennek az az egyszerű oka van, hogy mivel nem tudom, mit vált majd ki belőlem, félek a drasztikus hatástól. Szóval ennek okán én napi 1 teáskanálnyit szedtem belőle 1 dl hideg vízben feloldva. Mivel nem írták, hogy étkezés előtt vagy után kell szedni, ezért én mindjárt reggel éhgyomorra bevettem.

A kovaföld por fehér színű, úgy néz ki, mint a gipszpor, csak talán nem annyira hófehér. Picit szürkésebb. Semmilyen szaga nincs és kiválóan oldódik a vízben, egy tejszerű fehér folyadékot képezve. Íztelen, és a szemcséket sem nagyon érezni, amikor megiszod. Szóval nem rázott meg nagyon, hogy meg kellett innom.

Milyen hatását tapasztaltam a kovaföldnek?

Kovaföld porAz első adagot szombat reggelre időzítettem, mert tartottam attól, hogy esetleg hasmenést okoz. Gondoltam, jobb, ha nem a munkahelyemen ér el… Szerencsére nem volt ilyen problémám tőle. Az első eredményről vasárnap reggel győződhettem meg. A szokásos reggeli vécézésnél iszonyú mennyiségű székletem volt, egy mamut megirigyelhette volna! A szagáról nem szeretnék beszélni… Ez a nagy mennyiség egyébként a következő három napon is jellemző volt, de egyre kevésbé volt bűzös. Aztán a dolog normalizálódott.

Az első három nap után könnyebbnek éreztem magam, nem fúvódtam fel az étkezések után, nem égett a gyomrom, és minden nap könnyedén tudtam vécére menni. Szuper!

Az első napokon szerzett jó tapasztalataim után lelkesen folytattam a kovaföld kúrát, nagyjából még két hétig. Ezalatt a két hét alatt a bőröm kisimult, a sebeim gyorsabban gyógyultak a szokásosnál, a menstruációm előtt nem lettem tele pattanással és remekül aludtam! Összességében tényleg jó hatással volt rám, egy dolgot kivéve.

Nem várt hatás

A kéthetes kovaföld kúra alatt azt vettem észre, hogy egyre kevésbé van étvágyam. Az étkezéseim emiatt eltolódtak, majdnem délben reggeliztem, és késő délután ebédeltem. A vacsora legtöbbször el is maradt. Akkor hagytam abba a kúrát, amikor egyik nap délután 2-kor arra eszméltem, hogy még nem ettem aznap semmit. De nem is voltam éhes. Csak muszájból ültem le enni, mondván, az nem lehet, hogy egész nap nem eszek! Ráadásul 2 hét alatt lefogytam 5 kilót, minden nadrágom lógott rajtam.

Na, ennek fele sem tréfa, gondoltam. Másnaptól fel is függesztettem a kovaföld szedését.

 Újrapróbálkozás, avagy a második kúra

Egy félév elteltével visszakerültem a kiindulópontra. Össze-vissza evés, székrekedés, felfúvódás… Éreztem, hogy itt az ideje egy újabb belső takarításnak. Mivel a kovafölddel kapcsolatban nagyon jó tapasztalataim voltak, és mert az előző kúráról még egy féldoboznyi mennyiség megmaradt, ezért úgy döntöttem, ismét tartok egy kovaföld kúrát, de ezúttal okosabban fogom csinálni. Arra tippeltem, hogy az előző kúra során jelentkező étvágytalanság oka talán az lehetett, hogy éhgyomorra vettem be. A mennyiségen nem változtattam, most is napi egy teáskanálnyit szedtem 1 dl vízben feloldva, ám ezúttal este, étkezés után egy órával ittam meg.

A kúra ezúttal egy hónapig tartott. Az emésztőrendszerem teljesen rendbe jött. A bőröm újra szép és sima lett, a pattanások eltűntek. A tükörbe nézve úgy értékeltem, hogy éveket fiatalodtam. A legszuperebb viszont az volt, hogy ismét könnyednek éreztem magam, pihentetően tudtam aludni, megnőtt a fizikai és szellemi teljesítőképességem, és összességében jó volt a közérzetem minden nap.

Az esti fogyasztásnak köszönhetően az étvágyam nem változott, és csupán 2 kilót adtam le a kúra alatt. Ez teljesen rendben van, hiszen a méreganyagok szépen eltávoztak a szervezetemből. Ami viszont külön örömet jelentett, hogy a hasamról a zsírpárna jelentős része elszivárgott… Tudva levő, hogy a méreganyagokat a szervezet zsírban tárolja, amíg nincs elegendő kapacitása „kidolgozni” azokat. Mivel azonban a méreganyagok kipucolódtak, így ekkora zsírpárnára sem volt már szükség. Néhány régen elfelejtett szűkebb ruhadarabom is előkerült a szekrényből, amit nagyon jó érzéssel vettem föl. Végre hordhattam őket! Hát ez mindent megér!

Szóval, ha székrekedésed vagy emésztési panaszaid vannak, plussz kilókkal küzdesz, vagy csak szebb és fiatalosabb bőrre vágysz, mindenképp próbáld ki Te is a kovaföldet!

Én mindenkinek ajánlom a kovaföldet a családom és a barátaim körében, és akik már szedik, szintén nagyon jó tapasztalatokról számolnak be.

Mit tapasztaltak, akiknek ajánlottam?

Egy fiatal kollégám például laktóz érzékeny, és a tej komoly hasmenéses tüneteket produkált nála, bélgörcsökkel kísérve. A tejről teljesen leállt, de ennek ellenére szinte minden étkezés után hasgörcsökkel küszködött és gyakran volt hasmenése. Két hónapig orvosokhoz rohangált és nagyon félt, hogy meg fogják tükrözni, de még jobban tartott tőle, hogy valami komolyabb bajt állapítanak meg nála. Szerencsére „csak” némi bélgyulladásra derült fény. Kapott gyógyszert rá, és szigorú diétára fogták. Miután orvosi szempontból gyógyultnak minősítették, ő még nem érezte teljesen rendben magát. Panaszkodott, hogy rendszeresen nyákos a széklete, időnként még előfordul bélgörcs és hasmenés, persze nem annyira vészesen mint korábban. Miután a kovaföldnek van egy olyan hatása, hogy a nyákot is szépen kitakarítja a bélből, illetve tulajdonképpen a bélfalakat teljesen lepucolja, teret engedve a nyálkahártya gyorsabb regenerálódásának, ezért javasoltam neki egy kovaföld kúrát. A második napon lelkesen mesélte, hogy mennyi minden ürült ki belőle. Viccesen azt mondta, hogy „alig tudtam reggel leszállni a vécéről”. Most már harmadik hete szedi, a javaslatom alapján esténként egy teáskanállal, és tök jól érzi magát. A párolt csirkemellen kívül már minden mást meg tud enni anélkül, hogy bármi baja lenne tőle. Persze a tejjel nem próbálkozik! Nincs hasgörcse, sem hasmenése, sem nyákos széklete. Vidám és kiegyensúlyozott.
Tegnap szólt, hogy vinne egy dobozzal az anyukájának is…

Az anyósom Chron beteg, emiatt 30 évvel ezelőtt komoly műtéten esett át, a vékonybelének a nagy részét eltávolították. Mivel a tápanyagok egy része a bélfalon keresztül szívódik fel, ezért az ilyen műtéten átesett emberek gyakran küzdenek különféle hiánybetegségekkel, ami a kor előrehaladtával fokozódik. Anyósomnak például komoly csontritkulása van. Emellett pedig rendszeresen hasmenés szerű a széklete, ami az orvosok szerint „normális” az ő esetében, hiszen a rövidített bélszakaszon hamarabb távozik a bélsár.

Anyósom azt olvasta a kovaföldről, hogy csupa kalcium és magnézium. Gondolta, ez talán jó lehet a csontritkulására. El is kezdte szedni, napi 2×1 kanállal előírás szerint. Mondtam neki, hogy reggeli előtt semmi esetre se vegye be, de nem hallgatott rám. Természetesen nála is jelentkezett az étvágytalanság, fogyott is néhány kilót. Ezek után csak étkezést követően szedte, és az étvágya is visszatért. A kovaföld csontritkulásra tett hatásáról egyelőre nem tudok beszámolni, mert Anyósomnak egy hónap múlvára van időpontja az orvoshoz. Amiről viszont be tudok számolni, hogy a hasmenése megszűnt. Ezek szerint nem annyira törvényszerű a hasmenés a bél bizonyos részének eltávolítása után… A közérzete jobb, és úgy tűnik, a vérnyomása is kezd normalizálódni. Ajánlotta is egy barátnőjének a kovaföldet, aki szintén szedi már egy hete. Ő is arról számolt be, hogy éjszaka jobban alszik, nem szalad a szíve és a vérnyomása sem száll el drasztikusan napközben.

Természetesen a páromnak is javasoltam a kovaföld szedését. Ő is rendszeresen küzd hasmenéssel, ami szerintem jórészt idegi eredetű nála. Általában munkába indulás előtt jön rá, és kétszer is el kell mennie vécére, mielőtt elindul. Sokszor panaszkodik arra, hogy étkezés után felfúvódik, a legtöbb ételtől gyomorégése van. Már két hónapja szedi a kovaföldet napi egy kanállal reggelente éhgyomorra, mert szeretne pár kilótól is megszabadulni. Hát, valahogy nála nem jelentkezik a fogyasztó hatás, de a széklete és az emésztése teljesen rendbe jött. Egy-egy kihívást jelentő esemény előtt persze jelentkezik nála a hasmenés, de ez teljesen idegi alapon van. Mivel nagyon jó hatással van rá a kovaföld, nem is akarja abbahagyni. Igazából nem találtam arra vonatkozó információt, hogy meddig lehet ezt szedni, vagy kell-e szünetet tartani két kúra között. Mellékhatását azonban eddig még nem tapasztaltam én sem, és azok sem, akiknek ajánlottam. Így a páromnak sem mondtam, hogy hagyja abba. Ameddig úgy érzi, hogy jó hatással van rá, szedje bátran.

Nektek mi a tapasztalatotok a kovafölddel kapcsolatban? Írjátok le kommentben, kíváncsi vagyok, kinek hogy vált be.

Szöllősi Adrienn

2017-07-20T13:31:15+00:00 július 18th, 2017|Categories: Étrend-kiegészítők|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet